Kisebb összegű személyi kölcsönnel rendelkezik, s felmerült Önben az a lehetőség, hogy kiváltása esetén talán kedvezőbb havi törlesztést érhet el? Kérdés az, hogy érdemes-e, s amennyiben igen, akkor milyen hitelkonstrukcióval célszerű meglévő személyi hitelét kiváltani?

Általánosságban elmondható, hogy az ingatlanfedezet bevonása nélkül nyújtott személyi kölcsönök kamata, s havi törlesztő részlete lényegesen magasabb, mind a jelzálog fedezete mellett kínált – hasonló összegű – hiteleké. Személyi kölcsönt tehát csakis jelzáloghitel segítéségével érdemes kiváltani. Nem mindegy azonban, hogy mekkora összegről van szó. 300 ezer forint miatt ugyanis nem érdemes jelzálogjogot bejegyeztetni ingatlanunkra, továbbá a magyarországi pénzintézeteknél általában 1 millió forint az igényelhető jelzálogkölcsönök minimuma.

Ha esetleg Ön a személyi kölcsön kiváltásán túl egyéb hitelcélt is szeretne megvalósítani – például kisebb lakásfelújítás – akkor máris érdemes elgondolkodni ezen a lehetőségen. Ilyenkor ugyanis a szabadon választható hosszabb futamidőnek köszönhetően előfordulhat, hogy a nagyobb összegű jelzáloghitel után is kisebb lesz a havi törlesztése, mint amennyit korábban csak a személyi kölcsön után kellett fizetnie.

A személyi kölcsön kiváltása azonban csak akkor lehetséges, ha az eddigi törlesztések problémamentesen zajlottak. Hitelkiváltás estén az ügyfél nem rendelkezhet hátralékos tartozással, s a pénzintézetek vizsgálják azt is, hogy a törlesztő részletek kiegyenlítésére minden hónapban pontosan sor került-e.

Adósságrendező jelzáloghitelek jelenleg – ellentétben a szabad felhasználású és lakáscélú jelzáloghitelekkel – nem csak forint alapon igényelhetők, hanem van lehetőség a devizában – euró vagy svájci frank alapon történő – hitelfelvételre is.

A hitelkiváltó kölcsönök havi törlesztő részletéről Ön is egyszerűen és könnyen tájékozódhat Hitelkalkulátorunk segítségével. Az „Adósságrendezés ingatlanfedezettel” hitelcélt szükséges ebben az esetben kiválasztania, s ezen belül egyetlen kattintással megismerheti a kívánt összegű és futamidejű adósságrendező hitelek havi törlesztő részletét. Amennyiben úgy találja, hogy a Hitelkalkulátor által megjelenített havi törlesztési kötelezettség kedvezőbb az Ön jelenlegi hiteltörlesztésénél, akkor részletes tájékoztatást is kérhet ajánlatkérő nyomtatványunk kitöltésével. A díjmentes és online ajánlatot Kollégáink egy munkanap alatt elkészítik Önnek, melyben nem csak az adott adósságrendező konstrukció legfontosabb jellemzőiről tájékoztatják Önt, hanem ismertetik a hitelkiváltó kölcsön járulékos költségeit is, amit szintén figyelembe kell venni azon döntés meghozatalakor, hogy vajon érdemes-e meglévő személyi kölcsönét kiváltania.

Hasonló bejegyzések: